Ugrás a fő tartalomra

Xfce - Az asztal, ahol élünk 12. rész




A szokásos sorozat előző részeiben már szó esett a kis erőforrás igényű asztali környezetekről, így a mai részben is egy "pehelysúlyú" asztali környezettel ismerkedhet meg minden rendszeres olvasóm. Ezen a héten, az Xfce asztali környezetet helyezem górcső alá.



Egy kicsit az Xfce múltjáról

Története.
Részlet az Xfce Wikipedia bejegyzéséből:

2.0 – előzetes változat
Olivier Fourdan 1997 elején kezdte el az Xfce fejlesztését. Egy egyszerű projektként indult XForms alatt, és a CDE ingyenes Linux klónjaként szánták. Fourdan jelentette meg, és ezt követően megnőtt rá az igény.

2.x verzió
Fourdan folytatta a projekt fejlesztését és 1998-ban megjelent az Xfce 2.x, amely az Xfce első ablakkezelőjével, az Xfwm-mel rendelkezett. Be akarta építeni a környezetet a Red Hat Linuxba, de ezt visszautasították, mivel az XForms-ra épült. A Redhat csak akkor fogadta el a szoftvert, amikor az már ingyenes és nyílt forráskodú volt, ugyanis az XForms zárt forráskódú és csak magánszemélyek számára ingyenes.

3.x verzió
Az Xforms, amelyre az Xfce épült, nagyban meghatározta a projekt további sorsát. Növekedett a GTK+ népszerűsége, és Fourdan úgy látta, hogy ezzel az eszközzel le lehetne cserélni az XForms-ot. 1999 márciusában elvetette a régi Xfce-t, és elkezdte újraírni a projektet, amelynek az alapja most már a GTK+ volt. Az eredmény az Xfce 3.0 volt, amely GNU GPL licenc alatt készült. Most, hogy nyílt forráskódúvá vált, a GTK+ segítségével számos újdonság megjelent, mint például a „fogd és vidd” módszer, más nyelvek támogatása és a jobb konfigurálhatóság. 2001 februárjában a 3.8.1-es verzióval felkerült a SourceForge-ra.

4.x verzió
Thunar, az Xfce fájlkezelője.
Az Xfce nagy fejlődést mutatott a 4.2.0-s verzióban - a GTK+ 2 függvényeit használta. Más egyéb változás is volt ebben a verzióban, mint például az SVG ikonok. 2007 januárjában megjelent az Xfce 4.4.0. A legjelentősebb változása ennek a verziónak a Thunar fájlkezelő használata, leváltva ezzel az Xffm-et. Ezen kívül megemlítendő még az átlátszóság és a vettet árnyék megjelenése, és asztali ikonok használata is lehetővé vált. Miben különbözik még az Xfce a többi GTK+ alapú asztali környezetektől?

Alapok

Első látásra semmiben nem különbözik a Gnome/Mate duótól, hála annak az ügyes elgondolásnak, hogy az asztali paneleket alaphelyzetben hasonlóan találjuk, mint a Gnome 2.xx, vagy a Mate esetében. Itt is lehet több panelünk. Hasonlóan a Gnome 2.xx verzióihoz itt is helyezhetjük a panelokat az asztal szélén bárhova. A panelokon ugyanúgy van módunk különféle kisalkalmazásokat, menüket elhelyezni tetszés szerint. Ez azért is fontos, mert ha valaki jobb oldali panel, valamint menü elrendezést szeretne, egy Xfce-ben, vagy egy régi Gnome-ban könnyebben testreszabhatja a felületet, mint mondjuk Unity-ban. Meglepő, hogy az újabb asztali környezetekben erre nem gondolnak.



 Az asztalon van lehetőségünk ikonokat is elhelyezni, de ha kicsit turkálunk a beállításokban, választhatjuk az ikonok nélküli állapotot is. Ilyenkor az asztali menü is megváltozik. Alap esetben a fájlkezelő műveleteit, továbbá az alkalmazások-menüt tartalmazza. De amint eltüntetjük az ikonokat, már csak az alkalmazások-menü látható az egér jobb gombjára kattintva. Ezen felül arra is van lehetőségünk, hogy az asztalon az épp megnyitott alkalmazások miniatűrizált ikonállapotban várakozzanak. Ez az egyik sajátossága az Xfce-nek(helyesebben az Xfwm-nek, az Xfce ablakkezelőjének). Ezzel már el is árultam, hogy van itt még több érdekesség is. Ha úgy gondoljuk, hogy extra nagy munkaterületre van szükségünk, azaz ki szeretnénk használni a képernyő teljes terjedelmét, a paneleket el is rejthetjük. De akkor hogyan válthatunk az alkalmazások közt?

Az Xfce további extrái

Nos itt jön a képbe az Xfce pár további érdekes funkciója. Az Xfce-ben nem csak az a hagyományos asztali menü van, amit eddig megszokhattunk a Gnome-ban, és változataiban. Ha az egér görgőjével kattintunk az asztalra, előtűnik egy második menü. Ennek segítségével válthatunk a munkaterületeink, valamint a megnyitott alkalmazások közt. Ha figyelmesebben keresgélünk a beállítások közt, észrevehetjük, hogy a képernyőnknek adhatunk határokat. Azaz a munkaterületnek. Megszabhatjuk, hogy a képernyő szélétől hány pixelig létezhet a munkaterület a képernyő mind a négy szélén. Így alkalmazásaink maximális ablakméretben sem töltik be a teljes képernyőt. Mire jó ez? A fent említett lehetőségeink segítségével akár azt is megtehetjük, hogy alkalmazásaink teljes méretben fussanak, hiszen elég a képernyő valamelyik szélén egy kétpixeles terület, amin előcsalhatjuk a menüt, ha meg szeretnénk nyitni mást is, vagy váltanánk az alkalmazások, asztalok közt. Avatottabbak most bizonyára felhördülnek, hogy kihagytam az Alt+Tab lehetőséget. Nem hagytam ki! Igen a Gnome-hoz hasonlóan az Alt+Tab billentyűkombinációval is megtehetjük ezt. Mégis én azért említettem az Xfwm ezen lehetőségeit, mert így arra is van lehetőség, hogy az egérrel navigáljunk az ablakok, alkalmazások közt. Ezt sokan ki tudják használni. Így a felszabaduló területet, hasznosíthatjuk eszköztárak elhelyezésére. Aki sokat dolgozik az Inkscape, a XaraLX, vagy hasonló grafikai alkalmazásokkal, annak ezek a funkciók aranyat érnek. De egy programozónak is hasznos lehet, hiszen így az egész kijelzőre kifeszítve a Gedit, vagy a Geany, vagy egyéb szövegszerkesztő alkalmazást, jóval több sort tud egyszerre áttekinteni a kódból, mint akár egy több panellel "teletűzdelt" képernyőn. Aki egyszer hozzászokik a középső gombos menühöz, annak utána nehéz nélküle az élet! Ha racionálisan végiggondoljuk, Tíz megnyitott ablak esetében, ha váltani akarok az alkalmazások közt, gyorsabb nyolc Alt+Tab helyett két egérkattintás.



Érdemes még megemlíteni az Xfwm fejlett ablak funkcióit. Az ablakok a képernyő széleire húzva "kifeszíthetők" az adott szél mentén a képernyő feléig. Ha ki szeretnénk használni a több munkaterület lehetőségét, arra is van mód, hogy az ablakokat a munkaterületek közt áthúzzuk. További lehetőség, hogy az ablakok felgördíthetők. Ezt az egér görgőjével tudjuk működésbe hozni, az adott ablak felső élén. Ez akkor lehet hasznos, ha egy teljes képernyős ablak mögül szeretnénk "átnézni" egy háttérben futó másik alkalmazás ablakára. A sorozat későbbi részeiben még kitérek majd az Xfwm további lehetőségeire, hiszen az asztali környezetek után, az ablakkezelőket fogom részletesebben is szemügyre venni.



Beállítási lehetőségek



Az Xfce "vezérlőpultja"

Az Xfce-nek is van saját "vezérlőpultja", akárcsak a Gnome-nak. Ezen felül, a menüben a beállításkezelő alatt az összes beállítási lehetőségünk fel van sorolva. Azokat is beleértve, melyek a beállításkezelőben, azaz az Xfce vezérlőpultjában találhatók. Így a menüből kényelmesen elérünk mindent, amire szükségünk van. Ez azt jelenti, hogy az Xfce az egyik olyan asztali környezet, melyben az egérhasználatnak az eddigieknél fontosabb szerepe, értelme van. Akinek túlságosan darabos a letisztult Xfce, az engedélyezheti az ablakkezelő extra beállításaiban a kompozitálást. Így az ablakok, a menük vethetnek árnyékot, valamint beállíthatunk áttetsző felületeket a felbukkanó menüknek, ablakoknak. Ha valakinek ez sem elég, az telepíthet akár Compizt is, ám ez voltaképpen elveszi az Xfce lényegét, az egyszerű, fürge kezelhetőséget.



Fejlett munkamenet kezelés

Az Xfce-ben arra is van megoldás, hogy KDE, vagy Gnome szolgáltatásokat indítsunk el bejelentkezéskor. Ez azt jelenti, hogy ha KDE az alapértelmezett környezetünk, de néha használunk Xfce-t, akkor az Xfce el tudja indítani a KDE kulcstartókezelőt, energiakezelési szolgáltatást, valamint a hálózatkezelést is többek között. Tehát az Xfce nem csak önálló asztali környezetként, de hibrid megoldásként is alkalmazható. Ezt a beállításkezelő, "munkamenet és indítás" részében tudjuk menedzselni.

Optikai tunning

Ha első látásra az alap Xfce ne nyeri el tetszésünket, akkor sem kell elkeserednünk, hiszen a GTK+ alapoknak köszönhetően az Xfce is könnyedén témázható. A témafájlokat itt is a már megszokott helyen találjuk, a /usr/share/themes - mappában. Az ikonokat, betűtípusokat pedig a /usr/share/icons, valamint a /usr/share/fonts- mappákban. Érdemes megjegyezni, hogy az Xfce ablakkezelőjének az Xfwm-nek külön témázása van, ezért sok esetben ezt külön kell letöltenünk. Vannak olyan témák is, ahol már a csomag része az Xfwm téma is. Aki szán rá elég időt, az rendkívül egyedi külsőt kölcsönözhet asztali környezetének. Természetesen az Xfce alatt is van módunk egyedi dock/panel alkalmazásokat futtatni(Cairo Dock, Docky, Tint2, stb.). Továbbá a synapticban szinte kínálja magát a screenlets, ha rákeresünk az "Xfce" kifejezésre.

Az Xfce asztali környezet alkalmazásai.

- Thunar (fájlkezelő)
- Xfprint (nyomtatáskezelő)
- Xfburn (CD-DVD író)
- Xfmedia (médialejátszó)
- Parole (médialejátszó)
- Mousepad (egyszerű szövegszerkesztő a Leafpad alapjain)
- Orage (naptár alkalmazás)

Szubjektív

Az Xfce a köztudatban mindig is a Gnome "mostohatestvérének" számított. Kicsit talán lenézett volt, véleményem szerint ok nélkül. Hiszen az összes asztali környezet közül az Xfce, valamint az Enlightenment(E17) használata közben használjuk ki az egér lehetőségeit ennyire. Az Xfce egyik legnagyobb ereje az Xfwm lehetőségeiben rejlik. Az igaz, hogy az informatika világa mostanában az érintőképernyős megoldások felé kacsintgat egyre jobban. Ám nem biztos, hogy el kell dobnunk az egér adta lehetőségeket! Aki szeretne egy reszponzív, a végletekig testre szabható, kis erőforrás igényű, egérrel jól kezelhető asztali környezetet, az ne rohanjon el az Xfce mellett! Az Xfce jövője remélhetőleg biztosított, annál is inkább, mivel a Debian friss kiadásában ez az alapértelmezett asztali környezet.

Elérhető

Az Xfce-t bárki egyszerűen telepítheti, minden disztribúció alatt, hiszen a csomagkezelőkben megtalálható.

A jövő héten az Lxde lesz a cikksorozat vendégszereplője.
Addig is, kellemes időtöltést kívánok minden Kedves Olvasónak!

Forrás: Wikipedia

t@m

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

openSUSE 42.2

Folytatódik openSUSE használatom története..

Ami azóta történt:

Már nem csak virtuálisan használom, hanem élesben
Már nem a 42.1-et, hanem a 42.2-t.

Eredetileg Xfce-vel telepítettem fel, de "ránéztem" a KDE 5.9.3-ra (remélem helyesen írtam a verziószámot). Eddig minden rendben. Boot idő kiváló, apró szokásos openSUSE-s óvintézkedések listája telepítés után:

1. Azonnal felvenni a packman repót
2. Telepíteni a kodekeket
3. KDE esetén belőni, hogy a VLC backendet használja
4. A network settingsben beállítani, hogy ne a Wicked, hanem a Network manager kezelje a hálózatot. (a boot idő igy SSD-vel lerövidül kb 9-10 másodpercre, az előzőleg 40(!!!) másodpercről). Mert az van, hogy bootkor a wicked vacakol a nettel, és ez sokáig tart neki.

Továbbra is negatívum/vagy nem tudom hova tegyem:

Yast....... Váááá annyira jó, hogy van egy GUI tool, amin lehet csesztetni a dolgokat, de néha annyira nehézkes.. És szénné pörgeti a procit egy laza szoftvermenedszer indítás is. Mondjuk ez az egés…

openSUSE Leap 42.1 What a bummer...

openSUSE újra és újra visszatér a gépre..

Nemrégiben lehetőségem volt gépet bővíteni, ezért gondoltam a megnövekedett háttértárnak hála, no meg, mivel először van SSD-m, kipróbálom megint az openSUSE-t. Az SSD-re való telepítésről eddig bibliányi anyagot olvastam. Majd azt a végkövetkeztetést vontam le, hogy:
- btrfs-ben alapból van autotrim - azért nem árt a /var, valamint a /tmp mappákat külön kezelni (mivel van HDD, ezért arra áttenni) Így is tettem. Bár így utólag elgondolkodva, lehet, hogy paranoid vagyok. A fórumon (hup) sokan azt írták, hogy felesleges para ez az SSD partícionálgatás, mert mire az írási lehetőségeinek végére ér, addigra úgyis vesz az ember nagyobbat. Mindegy, én azért még a / partíciójának becsekkoltam telepítés közben a noatime opciót is. Mert hogy ezt szépen lehet grafikus felületen ma már.
Na de a lényeget: Az openSUSE-nak legutóbb a 13.2  kiadását használtam hosszabb távon. Azóta egyszer próbáltam a Leap-et, de akkor még nem nyerte el a tetszésemet az új K…

openSUSE 42.1 A kaland folytatódik..

Kisebb balfékségem története:

Ma belefutottam egy érdekes hibába, bár valószínűleg én magam okoztam. Tegnap, mielőtt kikapcsoltam volna a gépet kipróbáltam/ki szerettem volna próbálni, milyen a Gnome az openSUSE Leap-en,  most hogy már SSD-ről fut a cucc, de el sem indult, de mivel már este volt, nem volt vele kedvem sokat xarakodni, szóval gondoltam jól van, akkor gyalu minden ami csak Gnome, gdme le, lightdm vissza.. Szóval vissza a jó öreg stabil Xfce-hez. No nem mintha a Gnome nem lenne az, csak mivel már megpiszkáltam a rendszert(volt csomag, aminél terjesztőt váltottam((vendor change))), így nem volt kedvem kibogozni a függőségi hibákat, csak. A lényeg, hogy valószínűleg szétcseszte azaz átállítgatta a pulseaudio configot a nagy Gnome uninstall, ezért Firefoxban a videók, Deadbeefben meg a zenéim mentek dupla sebességgel, hang nélkül(Deadbeefben dupla sebességgel ment a progressbar). Beírva a "double speed audio and video playback linux" kifejezést a gugliba, ezt dobt…